2025. szeptember 7., vasárnap

J.D. Barker-Szíve helyén sötétség

Kezdődik az őszi szezon és itt az ideje a hátborzongató könyveknek is. Imádom ezt az időszakot, egy könyvmolynak ez egy igazi mennyország. Lassan az idő hidegebbre fordul, indul a bekuckózás és hamarosan készülődhetünk a Halloween-ra is, úgyhogy kezdésnek egy nagyon izgalmas misztikus történettel kezdtem.

Jack gyerekkorában találkozik egy temetőben a szintén nyolc éves Stellával, aki elsőnek nagyon furának tűnik. Nem úgy viselkedik, mint a többi gyerek, hanem, mint egy mini felnőtt. Minden évben augusztus nyolcadikán, ugyanazon a padon találkoznak és a kisfiú megfigyeli, hogy Stellát fegyveres testőrök kísérik, akik állandóan fehérben járnak, fehér autóval. Egyik évben elhatározza, hogy követni fogja őket, de balul sül el a dolog.  Ahogy nőnek, egyre több furcsaság bukkan elő a kislány körül, érdekes, hogy állandóan kesztyűben jár és soha nem érintkezik az emberekkel. Közben egyre több a furcsa haláleset és megismerünk egy "D" alanynak nevezett gyereket is. Jack most már elég idős ahhoz, hogy kiderítse az egyre szaporodó rejtélyeket és rádöbben, hogy amit igaznak hitt, az mind hazugságokon alapszik...


Remek olvasmány volt a maga több szálon futó cselekményével, ami a végére tökéletesen összeért. Aki imádja Stephen King-et, az imádni fogja Barkert is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése