2024. augusztus 19., hétfő

Tillie Cole-Ezer csók-Ezer csók 1.

Sokáig halogattam ennek a könyvnek az olvasását. A borító alapján, valami szirupos, romantikus történetre számítottam, és újra bebizonyosodott az a tény, hogy nem szabad borító alapján ítélni...


Rune és Poppy gyerekkorukban találkoztak és azóta elválaszthatatlanok. Amikor kezdtek tinivé érni a szerelmük is lassan virágba borult. Ám egy nap Rune szülei közlik a fiúval, hogy vissza kell térniük szülőhazájába Norvégiába. Rune tombol, nem akar menni, de még csak tizenöt évesek. Megfogadják, hogy megvárják egymást és egy nap újra együtt lesznek. Poppy egy ideig keresi a fiút, de pár hónap múlva teljesen eltűnik, megszakít minden kapcsolatot. Két év után Rune és a családja visszaköltözik az Egyesült Államokba, de már közel sem olyan jó fiú, mint aki régen volt. Dohányzik, iszik és temérdek düh árad belőle. Egy nap összefut Poppy-val és addig nem engedi el a lányt, míg válaszokat nem kap...


Nagyon megható és tanulságos történet volt, hatalmas mondanivalóval!
 

2024. augusztus 14., szerda

Amber Garza-Nem a te életed

Egy igazán fordulatos pszichológia thriller, mely az elejétől a végéig lekötött. Folyamatosan feszültségben tartott és még az utolsó lapokon is értek meglepetések.

Kelly egy igazán magányos nő, aki egy nap érdekes telefonhívást kap. Van egy másik Kelly Medina, akit egy baba orvosi látogatásra hívnak. Az idősebb nőnek felkelti a figyelmét és elgondolkodik milyen jó lehet a másik Kelly-nek. Van egy kisbabája és előről kezdhet mindent... Kíváncsiságát tett követi és az orvosi rendelő előtt "véletlenül" összefutnak. Ezek után folyamatosan keresi a fiatal anyát és próbál "segíteni" a kisbaba körül... Amikor viszont az egyik Kellynek nyoma vész a másik szeretné átvenni a helyét...
 

Az egész könyv hangulata nyomasztó, de mégis lehetetlen letenni.

 Csak ajánlani tudom!

2024. augusztus 10., szombat

Holly Jackson-Jó kislányok első házassága-Jó kislányok kézikönyve gyilkossághoz 0,5

Egy jó kis előzmény részt kaptunk a sorozathoz. Jó volt visszatérni a karakterekhez és megtudtuk azt is, hogyan pattant ki Pipp fejéből az első nyomozása.
 

Az előző részről:

https://olvasnielmeny.blogspot.com/2024/02/holly-jackson-halott-kislany-jo-kislany.html


Pipp és a barátai nyomozós játék estet tartanak. Mindenki kap egy karaktert és egy szövegkönyvet, majd ki kell találniuk egymás között, hogy ki lehet a gyilkos. Remek szórakozásnak ígérkezik hat barát között és az este remek hangulatban is telt egészen a végéig...


Remek bevezető, kedvcsináló a sorozathoz, rövid és könnyed. 

2024. augusztus 6., kedd

Lynette Noni-A ketrec-A gyógyító 2.

Ott folytatjuk, ahol az elsőt abbahagytuk. Remek lett a folytatás szerintem és ahogy vége lett, az teljesen felkavaró.

Az előző részről:

https://olvasnielmeny.blogspot.com/2024/06/lynette-noni-gyogyito-gyogyito-1.html

Kiva, miután kiszabadult a Zalindov rettenetes börtönéből egy olyan család között találja magát, akik ellen bosszút forralt immáron tíz éve. Nehéz helyzetben van, mert ahogy egyre több időt tölt Jaren és az új barátai körében, már nem olyan biztos a küldetésében. A helyzeten a testvérei sem segítenek, akiknek a célja teljesen megváltozott az elmúlt tíz évben és nem jó irányba... Kiva őrlődik, nem tudja, hogy mi lenne a helyes döntés, mert a szíve teljesen másfele húz, de félő, hogy a végén kifut az időből...

A végét pedig nem hiszem el, nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, de arra még várnunk kell. 
 

2024. július 30., kedd

H.D. Carlton-Fáj?

Imádtam ezt a könyvet és nem értem miért van annyira lehúzva. Igaz, hogy van benne egy-két jelenet, ami keveri a biztosítékot, de a szerző figyelmeztet az elején, hogy az olvassa, aki bírja az ilyen jellegű dolgokat. 

Sawyer menekül a régi élete elől. Folyamatos mozgásban van és hogy ne bukjon le, személyazonosságokat lop. Egy nap, amikor egy bárban találkozik Enzo-val, érzi, hogy a férfi lesz a veszte, ennek ellenére őt is átveri. Amikor Enzo rájött, hogy mit tett a lány felkutatta és kicsalta a hajójára. Miután egy borzalmas viharba keverednek sikerül kijutniuk egy szigetre, ahol egy ősrégi világítótorony áll. Sawyer nem tudja eldönteni kitől féljen jobban. Enzo-tól, aki egyszerre gyűlöli és kívánja, vagy az idős, de annál baljóslatúbb gondoktól, akinek rémisztő terve van vele...

Aki szereti a hasonló támájú olvasmányokat, azoknak csemege lesz ez a könyv.


 

2024. július 26., péntek

Diana Hunt-Prédák háza

Nagyon tetszett a könyv hangulata. Imádtam az akadémián bolyongani, viszont a tini drámák, amik benne voltak már nekem annyira nem tetszett. A nyomozás során, mindenki felbukkant, mint gyanúsított és lehetetlen volt eldönteni, hogy ki áll a háttérben.


Elizabeth felvételt nyer a Carnivora Akadémia előkészítőjére. Minden vágya volt, hogy itt tanuljon. Hatalmas lelkesedéssel veti bele magát a tanulmányokba, de William, a fiú aki nemrég szabadult a börtönből barátja megölése miatt, mindig elvonja a figyelmét. Ahogy egyre jobban közelebb kerülnek egymáshoz a lány kételkedni kezd a fiú bűnösségében, de ha nem ő volt a tettes, akkor az igazi gyilkos még mindig az akadémián van...
 

Nagyon sok kérdés maradt nyitott számomra, de remélem a folytatásban mindenre választ fogunk kapni.

2024. július 23., kedd

Chris Carter-Vérrel írva-Robert Hunter 11.

Egy újabb remek könyv Chris Carter tollából. Az elejétől a végéig olvastatja magát a történet és egyszerűen nem lehet letenni. Az viszont hozzá kell tenni, hogy volt benne egy-két olyan rész/cselekedet, ami teljesen érhetetlen volt ebben a helyzetben.

Az előző részekről:

https://olvasnielmeny.blogspot.com/2023/12/chris-carter-gonosz-nyomaban-robert.html

Angela igazán ügyes zsebtolvaj. Egyik nap egy bárban heveri ki a nap izgalmait, amikor egy udvariatlan férfira lesz figyelmes. Elhatározza, hogy megleckézteti és elemeli a táskáját. Amikor hazaér és belenéz, hogy mit rejt a zsákmánya, teljesen elborzad. A táska egy naplót rejtett, amelyben a gyilkosságait részletezi. A könyv Robert Hunter nyomozóhoz kerül, aki hamar felismeri, hogy egy igazán beteg sorozatgyilkossal van dolga... 

 Tény, hogy nem volt olyan részletességgel ábrázolva pár jelenet, mint ahogy már megszokhattuk, de számomra éppúgy izgalmas volt, mint a többi.

2024. július 15., hétfő

Tracy Wolff-Kísértés-Sóvárgás 5.

Az eleje nagyon nehezen indult, nem történt semmi érdekes oldalakon át, aztán a felétől igazán érdekesés és izgalmas lett. Ez a rész nem volt olyan erős, mint a többi, de megéri elolvasni, mert jó kiegészítése a többi résznek. 

Az előző részekről:

https://olvasnielmeny.blogspot.com/2024/06/tracy-wolff-hadakozas-sovargas-4.html
 

Végre fény derül arra az időszakra, amikor Grace hónapokon át kőszörny alakban volt Hudsonnal összezárva. Miután megpróbálta Jaxont megvédeni egy sötét szobában ébred a legfélelmetesebb emberrel összezárva. Nem érti mi történik és hogy kerültek oda. Hiába bizonygatja Hudson, hogy ez nem ő volt, a lány nem hisz neki, de egyre furcsább dolgok történnek... Miután egy támadás során kénytelenek elhagyni a búvóhelyet egy meglepő világban találják magukat, ahol senki nem az, aminek látszik...


Külön tetszett a váltott szemszög és hogy egy csomó dolog végre napvilágra került, ezáltal sokkal jobban megértjük a dolgok, események miértjeit.

A folytatás még nem jelent meg magyarul, de biztos, hogy tovább fogom olvasni a történetet. 

2024. július 10., szerda

H.D. Carlton-A sátán vidámparkja-Macska-egér duológia 0,5

Alig vártam már, hogy többet olvashassak Sibby történetéről, mert imádtam a második részben. Hozta a megszokott sötét hangulatot ez a könyv is és persze kellőképpen volt beteg is.

Az előző részekről:

https://olvasnielmeny.blogspot.com/2024/05/hd-carlton-kiserteni-adaline-t-macska.html
 

Sibby, miután megszökik az apja szektájából, ahol majdnem mindenkit legyilkol, a Satan's Affair vidámparkjában, pontosabban a kísértetház  falai között rejtőzik, babának sminkelve és amikor megérzi a gonosz embereket egyszerűen ő és a csatlósai megtisztítják a világot tőlük... Ha egyszer kiválasztott, nem menekülhetsz előle...

Bármilyen őrült is volt, lehet mégis normális, hiszen ez csak nézőpont kérdése. Imádtam Sibby történetét és az egész sorozatot!



2024. július 7., vasárnap

Jack Ketchum-Ivadék-Dead River 2.

A holt idény folytatásaként olvashatjuk az Ivadék című könyvet és én újra imádtam olvasni és borzongni. 
 

Az első részről:

https://olvasnielmeny.blogspot.com/2024/02/jack-ketchum-holt-ideny.html


Dead Riverben azt hitték, hogy végleg leszámoltak az egy évtizeddel ezelőtt élő kannibál barlanglakó törzsekkel, ám valaki közülük életben maradt és szaporodik...Nincsenek biztonságban a városka lakói és borzalmas ámokfutásba kezdenek. A vademberek senkire nincsenek tekintettel, még gyerekekre sem. Brutális módon csapnak le és a régi sheriff is visszajön, hogy újra felvegye a versenyt a szörnyű klánnal...


Nekem nagyon tetszett ez a rész is, nem gondolnám, hogy Ketchum csak újraírta az elsőt. Itt is végig volt feszültség és brutális ábrázolás is. Az első rész színvonalát simán hozta!