2021. április 29., csütörtök

Pak Janmi-Élni akartam

Különleges és egyedülálló bepillantást enged Észak-Korea életébe ez a remek, de ugyanakkor borzasztó könyv. Rettenetes belegondolni és el sem tudjuk képzelni az ottani életet, éhezést, elszigeteltséget. 


Pak Janmi tizenhárom éves volt, amikor az édesanyjával úgy döntöttek, hogy megszöknek Észak-Koreából. A Jalu folyón át szöktek át Kínába és egyenesen az emberkereskedők karjaiban landoltak. Szörnyű, ahogy egy darab húsért a piacon, úgy alkudtak és adták-vették az embereket. Sajnos az észak-koreai, mivel tapasztalatlan és naív, illetve rettentően fél attól, hogy visszaküldik, mindent megtesz annak érdekében, hogy maradhasson... Pak és édesanyja két évig éltek ebben a pokolban, miután úgy döntöttek Mongólián keresztül Dél-Koreába mennek, ahol igazi papírokat kapnak. Útjuk a Góbi sivatagon át vezetett, ahol éjszaka mínusz harminc fok is előfordul. Rettenetes megpróbáltatások után végre sikerült az álmuk, szabadok lehettek.

Olvasás közben többször figyelmeztetnem kellett magamat, hogy ez valós és megtörtént eset, ami borzasztó. Fel sem tudjuk fogni, hogy ezek az emberek milyen körülmények között élnek és mivel el vannak zárva a világtól, nagyon ők sincsenek tisztában a saját helyzetükkel. Teljesen átmossák az agyukat. Pak Janmi is, miután megszökött, tudatosodott benne az a csomó hazugság, amiket születése óta ver beléjük a rendszer.

2021. április 23., péntek

Aly Martinez-A legfényesebb alkony

A könyv a Legsötétebb hajnal folytatása. Ugyan nem volt olyan jó, mint az első rész, de megérte elolvasni!


Porter szembesül a leggyötrelmesebb titokkal, amit elképzelni sem tudott volna. Megindul a harc Travis felügyeletéért és elkeseredésében és tehetetlenségében bármit megtenne, hogy visszakapja a fiát, de az ellenfél az a nő, akit az elmúlt időszakban megszeretett. Lehetetlen helyzet és mindenért csak Catherine okolható. Charlotte is nehéz helyzetben van, most kellene lennie a legboldogabb nőnek a világon, de most csak még szomorúbb és dühösebb, mint ahogy azelőtt volt. 


A történet kaphatott volna részletesebb befejezést, mert sok szál szerintem nem volt elvarrva, de így sem volt rossz!

2021. április 18., vasárnap

Aly Martinez-A legsötétebb hajnal

A legsötétebb hajnal egy két részes sorozat első része. Nagyon jól összerakott történet, egy délután alatt ki lehet olvasni, remek kikapcsolódást nyújt!


Porter Reese életében a két gyermeke a legfontosabb. Miután három évvel ezelőtt elvesztette a feleségét, semmi más nem számít neki, csak hogy a gyerekei jól legyenek. Sajnos a fia súlyos beteg és szívátültetésre van szüksége. Már minden orvosnál jártak, de Charlotte Mills, aki a legjobb még nem fogadta őket. Porter mindenre hajlandó, hogy a doktornő időpontot adjon neki, de Charlotte nem gyógyít gyerekeket...

Évekkel ezelőtt elvesztette a kisbabáját és azóta a nő képtelen gyerekekkel foglalkozni. Minden idejét a kórházban tölti és a gyógyításnak szenteli az életét, de képtelen gyerekeket fogadni. Porter Reese és a története mégis megfogja...,


Remek befejezést kapott és már alig várom, hogy elkezdjem a folytatást, mert egyzserűen hihetetlen, milyen fordulatot vett a történet! :)

2021. április 13., kedd

Jodi Picoult-Életszikra

A történet időrendben visszafelé halad ezért a könyv feléig nekem zavaros volt, de azután egyre jobban fel lehetett venni a fonalat, ahogy megismertük a történet szereplőit és körülményeit.


Mississippi államban az utolsó abortuszklinika működik és egyik reggel egy fegyveres férfi ront be és lövöldözni kezd. Hugh Mcelroy túsztárgyaló azonnal a helyszínre siet és megkezdi a tárgyalást a férfival. A telefonjára folyamatosan záporoznak az üzenetek és a nagy kavarodásban nem ért rá elolvasni őket. Amikor mégis megteszi a világa teljesen megszűnik létezni, ugyanis a tizenöt éves lánya próbálta elérni és közölni vele, hogy ő is a klinikán van és jelenleg egy szekrényben bújt el... Vajon mi lehet a lövöldöző valódi célja? Hugh megtesz mindent, hogy élve kihozza a lányát és a túszokat. 


Nagyon megrendítő olvasmány! Érdekes volt olvasni mindkét oldal álláspontját! A könyv részletesen leír egy terhességmegszakítást, szóval csak erős idegzetűeknek!
 

2021. április 7., szerda

Dr. Csernus Imre-Főnix

Már vártam, hogy elolvashassam Csernus Imre új könyvét. Nagyon nem mond újat, mint az eddigiekben, de mindenképpen nagyon hasznos olvasmány!


Most főként a Covid járványról és a bezártságról valamint annak hatásairól mond véleményt dr. Csernus Imre. Itt a remek alkalom, hogy ha eddig nem tettük, akkor most nézzünk szembe önmagunkkal. Nagyon sok igazságot leír megint, de nem mindenben értettem egyet vele. Mindenki döntse el, mi az a gondolat, amit tovább tud vinni az életében és hasznosítani tud. 


Ez a helyzet sok embert megoszt, ahogy Csernus is, mégis ajánlom elolvasásra a könyvét, mert sok mondata erőt ad!
 

2021. április 2., péntek

Colleen Hoover-Vallomás

Egy újabb Colleen könyv, ami ismét elrabolta a szívemet. A történetvezetése az írónőnek olyan zseniális, hogy képtelenség letenni a könyveit. 

Auburn huszonegy éves korára már megtapasztalta a legmélyebb szomorúságot, hiszen tinédzserkorában elvesztette első és egyetlen szerelmét. A halálos ágyán megfogadta a fiúnak, hogy mindig szeretni fogja és az elmúlt öt évben ez mit sem változott. A lány próbálja megtalálni a helyét a világban, de nagyon szomorú és elkeseredett, mert nem talál kiutat a problémáiból és ekkor, mintha a sors keze vezetné, talál egy másodállást, amire igen nagy szüksége van. Egy műterembe botlik, ahol kisegítőt keresnek azonnal. A lány kicsit habozik, de amint megpillantja a festő srácot elillan minden kétsége. Adam halála óta nem érzett ilyet, még csak ehhez foghatót sem, hát belemegy és elvállalja a munkát. Sajnos nem is sejtik, hogy a szerelmük eleve halálra van ítélve...


Nekem nagyon tetszett a történet, egy éjszaka alatt kiolvastam. A történetből minisorozat is készült!

Nagyon megható és kellemes kikapcsolódást nyújt!

2021. március 27., szombat

Dan Wells-Nem vagyok sorozatgyilkos

A Nem vagyok sorozatgyilkos a John Cleaver sorozat első része. Aki szerette a Dexter című sorozatot valamint szereti Stephen King-et is, akkor biztos, hogy ezt a könyvet nem fogja tudni letenni!

John tizenöt éves és a pszichológusa szerint szociopata. Imád az anyja halottasházában lenni és segédkezni. Különösen rajong a sorozatgyilkosokért, ám egy nap a a városban ahol lakik szörnyű brutális módon megölnek egy embert, azután még egyet és még egyet... John teljesen a megszállottja lesz és elhatározza, hogy kideríti ki követi el a gyilkosságokat és ha megtalálja meg fogja állítani!

Van benne egy csavar, ami vagy fog tetszeni vagy nem. 

Engem megnyert magának ez a sorozat és én csak ajánlani tudom! 

 

2021. március 22., hétfő

E. K. Blair-Hush

Végre itt van és elolvastam a Fekete lótusz sorozat harmadik, egyben befejező részét. Már nagyon vártam, mert olyan befejezése volt a második könyvnek is, hogy egyszerűen az teljes képtelenség.

Az első részről: https://olvasnielmeny.blogspot.com/2020/06/e-k-blair-bang.html

A második részről: https://olvasnielmeny.blogspot.com/2020/07/e-k-blair-echo.html

Ebben a részben végre választ kapunk minden kérdésünkre. Teljesen eltér az első két résztől, mert itt már nincs jelen az első rész brutalitása és nem kavarja fel annyira az érzelmeinket, mint a második rész mégis lehetetlen letenni. Válaszokat akarunk és kapunk is mindenre és nagyon kíváncsiak vagyunk hogyan fejeződik be ez a beteg, de szerethető történet. 


Nagyon szerettem ezt a sorozatot és szerintem így kerek a történet, ahogy véget ért!

2021. március 17., szerda

Vekerdy Tamás-Gyerekek, óvodák, iskolák

Mint minden könyve Vekerdy Tamásnak, úgy ez is egy igazi kincs! Olyan aranyat érő gondolatokat kapunk tőle, ami minden szülő számára hatalmas segítség!


Ebben a könyvében Vekerdy részletes képet mutat a jelenlegi iskolarendszer hibáiról és buktatóiról. Sajnos nagyon rossz helyzetben van Magyarország és nem változik semmi már nagyon régóta. A szülő nagyon nem tehet semmit, esetleg ha van a közelében alternatív iskola akkor inkább oda tanácsolja, hogy adjuk be a gyereket. Borzasztó ez a követelmény a kis elsősökkel szemben is. Rengeteg példát felhoz más országokból, ahol sokkal lassabban és kevesebb óraszámmal tanítják a gyerekeket, mégis sokkal előrébb járnak, mint mi! 


Nagyon elgondolkodtató minden mondata és ha az iskolarendszert nem is tudjuk megváltoztatni, legalább cinkosságot tudunk vállalni a gyerekkel! Nagyon hasznos olvasmány!
 

2021. március 12., péntek

Edith Eva Eger-Az ajándék


Már A döntés című könyvével belopta magát a szívembe, így nem volt kérdés, hogy Az ajándék-ot is el fogom olvasni. 


A holokauszt túlélő és elismert pszichológus Edith most egy olyan könyvet nyújt nekünk, amiben útmutatást ad az élet olyan területein, ahol úgy érezzük elakadtunk és szelíd bölcsességével és élettapasztalataival egyengeti előttünk az utat. Ez a könyv valóban egy ajándék, mert rengeteg elgondolkodtató és alkalmazható gondolat van benne. Saját és pácienseik életéből vett példákkal szemléltet egy-egy élethelyzetet, szituációt és utat mutat, hogyan is tudjuk ezeket feldolgozni.


Ez tipikusan az a könyv, amit időről-időre elő kell venni és olvasgatni!