2021. november 29., hétfő

Benina-Káosz és Fegyelem

A túlélés szabályai sorozat második és egyben befejező része. Hasonlóan, mint az első résznél itt is keményen megtalálható volt az erőszak. Most nem Faith, hanem a testvére Josiah történetét kísérhetjük végig.


Miután a testvérpár végre maguk mögött hagyhatják a borzalmakat, nyugodtan élhetnek, ám Josiah-nak más tervei vannak. Bosszúhadjáratba kezdett és ebben társai is vannak, Bray az egyik fő támogatója. Mindent elkövetnek, hogy minden egyes ember megfizessen, aki bántotta őket. Nem számít rá, hogy a káosz közepén új fordulatot vesznek az érzelmei. Pipper, aki segít neki a felépülésben egyre közelebb kerül hozzá és kiderül a lányról, hogy a múltja neki sem olyan egyszerű és tiszta, mint amit elsőre gondolt...


Nekem külön tetszett, hogy ott folytatódik a történet, mint ahol az első rész véget ért. Csak erős idegzetűeknek!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése