2018. szeptember 18., kedd

Kathryn Croft-Csendes hazugságok

Nagyon szeretem az író könyveit, ez viszont most nem tetszett annyira. Nekem nagyon erőltetett volt a sok fordulat benne és nem teljesen tetszett a vége sem. Jobban el kellett volna varrni a szálakat és tovább folytatni kivel mi fog történni a nagy leleplezés után. Én kíváncsi lettem volna még rá. Szóval úgy egy ötven oldalnyi végkifejlet nem ártott volna még. Viszont az előző könyvei, amiket olvastam tőle valóban remekek, nem tudom most mi történt, lehet csak én látom így. :)

A történet két szálon fut. Napjainkban és öt évvel ezelőtt. Így fogjuk látni, mi is történt azon az éjszakán, milyen előzmények kellettek hozzá. Bevallom lassan indul a történet is.
Kiderül, hogy Mia Hamilton férje öngyilkos lett öt évvel ezelőtt és állítólag egy diáklány is megölt aki mellesleg a tanítványa volt.
Mia azóta új életet kezdett, tanácsadóként dolgozik és megpróbálja elfelejteni a múltbéli történéseket. Mindaddig sikerül is normális életet élni, amíg egy páciense azt nem állítja, hogy ismerte a férjét és nem lett öngyilkos. Ekkor összedől minden és megkezdődik az igazság keresése. Miért most bukkant fel. Ki ez a lány és honnan veszi ezeket a dolgokat?

Ezután kezd egy kicsit beindulni a történet, bár eléggé zavaros. Minden estre a vége valóban megdöbbentő és kár, hogy olyan gyorsan le is lett zárva. Ha ennyire részletesen be lett vezetve a végét is részletesen kellett volna befejezni.

2018. szeptember 15., szombat

Sarah Pinborough-13 perc

Egészen magával ragadó pszichológiai thriller. Azt hinné az ember, hogy a könyv felénél már képben van, hogy mi is fog történni, de az utolsó fejezetig tartogat fordulatokat. Az író előző könyve a Ne higgy a szemének! is remek volt és ez sem okozott csalódást, bár teljesen más.
Hiába van tele fordulatokkal mégsem bonyolult követni és könnyen lehet vele haladni. Bevallom, ha Stephen King ír a borítóra ajánlót, az már felkelti a figyelmem, mert imádom, de valóban jó kis thriller ez.
A története mondhatni átlagos, mégis bravúrosan kihozott belőle mindent. Tipikus középiskola, ahol vannak szuper menők és szuper lúzerek. Az utóbbiak táborát erősíti Rebecca, aki egykor a menő Natasha barátnője volt. Nem beszélnek már egymással évek óta mindaddig amíg a lányt meg nem találják egy jeges folyóban, ahol  13 percig halott volt. Természetesen Rebeca is a kórházba siet, hogy egykori barátnője hogyléte felől érdeklődjön. Újra bekerül a körbe és miután Natasha nem emlékszik semmire, ketten próbálják meg kideríteni, mi történhetett.

Nem tudjuk kinek adjunk igazat,Pinborough játszik velünk, összezavar minket, ahogy a szereplőit is.

2018. szeptember 11., kedd

Margaret Atwood-Alias Grace

A szolgálólány meséje írójának nálunk most megjelent könyve. A témája igen érdekes, mivel egy megtörtént eseményt dolgoz fel. Grace Marks 1843-ban, Kanadában egy kettős gyilkosságba keveredik az akkor ott szolgáló mindenes James McDermott-al. Meggyilkolják a ház urát Thomas Kinneart és az ó szeretőjét aki egyben a szolgálója is volt Nancy Montgomeryt.
Nagy visszhangot keltett akkoriban ez a gyilkosság. Sokan nem tudták eldönteni kinek higgyenek. Volt olyan feltevés, hogy Grace bujtogatta Jamest, hogy öljenek, de volt olyan is aki azt mondta, hogy csak egy alig tizenhat éves lány volt, aki  szinte még gyerek és rosszkor volt rossz helyen.
Mivel csak közvetett bizonyíték volt ellene ezért a lányt felmentették a bitófa alól és életfogytiglanra ítélték, míg Jamest, fellógatták. Most az a kérdés, hogy Grace valóban ártatlan fiatal lány volt, aki sajnálatos módon belekevertek egy kettős gyilkosságba vagy kora ellenére egy számító nő, aki kihasználta természeti adottságait és felbujtotta társát a gyilkosságokra.
Ott van még a másik lehetőség, hogy csak azért állította be magát tébolyodottnak, hogy kegyelmet kapjon, avagy tényleg az volt.

Margaret Atwood segit nekünk abban, hogy ezeket a kérdéseket megpróbáljuk megválaszolni. A könyvet olvasva, ami hitelesen leírja a történéseket, magunknak kell levonni a következtetéseket. A tényleges igazságot már soha nem fogjuk megtudni, csak sejteni tudjuk. Nagyon jó kis könyv volt, mert ránk hagyja a megoldást. Hiába közel nyolcszáz oldal érdemes elolvasni :)

2018. szeptember 7., péntek

Wass Albert-Hagyaték

110 éve született Wass Albert erdélyi magyar író
és költő. Ennek kapcsán a helyi könyvtár egy kis vetélkedőt rendezett az olvasók számára. Én tavaly is rész vettem egy ilyen eseményen, ahol a téma Szabó Magda volt. Öt hónapon keresztül öt könyvet kaptunk a hozzá tartozó feladatlapokkal. Én rettentően élveztem azt is. :) Majd amikor már készen voltunk egy októberi nap összeültünk és egy kis beszélgetés keretében kihirdették ki nyert. Nagyon örültem, amikor a nevem elhangzott, természetesen mindenki nagyon ügyes volt és mindenki kapott ajándék könyvet. :)

Most ebben a bejegyzésben az utolsó könyvről lesz szó bővebben és ez a Hagyaték. Minden könyv szuper volt és talán ha nincs ez a kis verseny soha nem olvastam volna el ezeket a műveket.

Egyébként a sorrend a következő volt:

Február-Tizenhárom almafa
Április-adjátok vissza a hegyeimet
Június-Farkasverem
Július-Csaba
Szeptember-Hagyaték

Szóval a hagyaték nekem egy kicsit eltért a többi műtől, rendhagyó volt, hogy nem egybefüggő regény, hanem külön kis történetek vannak benne, ami nagyon tanulságosak voltak. Főleg a magyarság fennmaradásáért történt csodákról szól,illetve az elesett magyar emberekről. Az igazi ősi hitről, hagyományokról. Egy igazán nagyon szépe elbeszélése ez a kötet, a mi történetünkről.


2018. augusztus 29., szerda

Jason Matthews-Az árulás palotája (Vörös veréb 2.)

A Vörös veréb folytatása. Engem ugyan úgy magával ragadott mint az első része. Nem csalódtam és egyáltalán nem éreztem erőltetettnek a második részt. Tele van fordulatokkal, követhető, és izgalmas. Nem is kell több.

Az első részről itt olvashattok:
https://olvasnielmeny.blogspot.com/2018/08/jason-matthews-voros-vereb.html

Dominyika Jegorova százados, immár az amerikaiaknak kémkedik és visszatért hazájába, Moszkvába, hogy onnan szerezzen információkat. Nagyon közel van a tűzhöz, ráadásul Putyin elnök is szemet vetett rá. Nagyon kényes játékot játszik és végig azon izgultam mikor fog valaki átlátni rajta.
A legértékesebb ügynök lett az amerikaiak szemében. Olyan információkat tud szállítani, amit senki más. Tisztában vannak vele, hogy ilyen értékes ügynök hamarabb lebukik, mint általában. Szóval a könyv végig fenntartja ezt a fajta feszültséget.

 Láttam más kritikákat, akiknek nem nagyon tetszett és nagyon lehúzták az első részt és a filmet is, de szerintem élvezhető. Kicsit más, mint a ami mostanában felkapott, nekem ezért is tetszett nagyon.

2018. augusztus 23., csütörtök

Book a Sloth Club

Sziasztok könyvmolyok! :)

Egy újabb meglepetés könyves doboz érkezett hozzám augusztusban. Témája a krimi. Ez is egy jól sikerült kis doboz lett és nem csalódtam bennünk. Újra hozták a színvonalat. Összességében nekem nagyon tetszett! Lássuk is mit rejtett a doboz :)



Nézzük elemenként:


Óra, ami szerintem a könyvhöz fog kapcsolódni:



Ez a feliratos bögre nekem telitalálat :)



Füstölő. Bár én nem annyira szeretem az ilyesmit, azért ki lesz próbálva :)
Az illata nagyon jó!



Csokis töltött ostya



Flamingós poháralátét



És természetesen a könyv, ami nekem nagyon telitalálat!



Ennyit tartalmazott a dobozom, amit 7990 ft-ért vásároltam meg a webáruházban. 
Van még ezen kívül angol dobozuk 8990 ft-ért és YA csomaguk 6990 ft-ért. 
Ha kedvet kaptatok hozzá itt tudjátok őket beszerezni: https://shop.bookaslothclub.com/
Még lehet rendelni a szeptemberi dobozokat melyeknek a témája:

Magyar YA: (Történelmi regény) Úri Muri
Angol: (fantasy) Heroes Never Die
Felnőtt zsáner:  Lélektani krimi






2018. augusztus 21., kedd

Meg Meeker-Anya és fia

Két fiú édesanyjaként nagyon érdekelt ez a könyv és már nagyon vártam, hogy elolvashassam. Nem csalódtam. Nem tipikusan azokat a dolgokat ismételgeti, hogyan lehetünk  tökéletes anyák. Sajnos manapság, ahogy a könyvében is írja, nem azért teszünk dolgokat, hogy a fiunknak jó legyen, hanem azért, hogy mi jó anyáknak érezzük magunkat. Nem feltétlen kell minden délután más és más különórákra hordani a gyerekünket, hazaérve gyorsan vacsorát főzni, a munkahelyen is megfelelni és persze a házasságunkat se felejtsük el. Szépen leírja, hogy sokkal többet számít az együtt töltött idő és nem az, ha hajszoljuk már egész kicsi korában, hogy jó egyetemre kerüljön be, azután jó állása legyen. Felteszi a kérdést, hogy egy magabiztos, nyugodt felnőttet akarunk -e, vagy egy olyan embert aki ugyan sikert-sikerre halmoz, de hamar kiég, mert azt hiszi csak a teljesítmény a fontos.

Az írónő is négy gyermek édesanyja és huszonöt éve foglalkozik gyermekek és szülök tanácsadójaként.
Ő is elmeséli saját tapasztalatait, és mások igaz történeteibe és belepillanthatunk. Közben fontos tanácsokkal látja el főleg a fiús anyukákat. Egy fiú életében a biztos pont az édesanya. Születése pillanatától fogva mi jelentjük neki az egész világot. Viszont kamaszkorában eljön az a pillanat, amikor el kell engedni a kezét, hogy férfivá válhasson. Ez nagyon nehéz, de fontos lépés, hogy azután egy olyan érett férfit kapjunk vissza, aki önállóan megállja a helyét a világban és hasonló értékeket vall, mint mi.

Nekem nagyon tetszett, nem közhelyes, igazán hasznos tanácsokat olvashattam benne. Arra ösztönzi az édesanyákat, hogy ebben a rohanó világban próbáljunk az ösztöneinkre hallgatni és akkor nagy baj nem lehet, hisz a legjobban mi ismerjük a fiainkat és mi tudjuk mi a jó nekik, persze ez nem azt jelenti, hogy rájuk kell telepednünk. Kényes egyensúly ez, de szépen megfogalmazza a könyveben, mikor érdemes a háttérbe húzódni és mikor kell akár a többiekkel is szembemenve kiállni értük.
 "Ez a könyv túlélési útmutató azoknak az anyáknak, akik imádják a fiukat".

2018. augusztus 11., szombat

Jason Matthews-Vörös veréb

Ezt a könyvet azután kaptam meg, miután láttam a filmet.        A könyv általában jobb, ezt tudjuk, ám itt a film is kiváló volt. Ritkán nézek ilyeneket, de ez teljesen odaszögezett a képernyőhöz és azóta kétszer is láttam. Nagyon lebilincselő volt és más. Ezek után kíváncsi voltam mit adhat a könyv.
El kell mondjam, hogy végig izgultam az olvasást is. Eltér a filmtől, de egyáltalán nem zavaróan és a filmes- és a könyves történet is kiváló, külön-külön is megállják a helyüket.
A történet fordulatos, lebilincselő.
Az író által, aki egyébként 33 évig a CIA-nak dolgozott, olyan titkokat tudunk meg, olyan módszerekbe nyerünk betekintést, amikről, eddig fogalmunk sem lehetett.

Dominyika Jegorova balett-táncosnőként kezdi pályafutását, de sajnos egy borzalmas baleset derékba töri ígéretes karrierjét. Ezután felbukkan nagybátyja Ványa Jegorov, aki az Orosz Külföldi Hírszerző Szolgálatnál az igazgató első helyettese és ajánlatot tesz neki. Elküldi kiképzésre, hogy azután kiváló hírszerző ügynök váljon belőle. Dominyikának nincs más választása, kitűnően végez és remek kém válik belőle, viszont kezdi látni a rendszer gonosz, becstelen arcát és a hazája iránti elköteleződése kezd meginogni. Azután kap egy fontos megbízást. Közel kell férkőznie egy amerikaihoz, hogy kiderítse annak az orosz vakondnak a nevét, akit futtat...




2018. augusztus 3., péntek

John Jakes-Észak és dél, Szerelem és háború, Menny és pokol

Ahogy ígértem, itt nem csak új könyvekről lesz szó, hanem régiekről is. :)

Féltem ettől a trilógiától, mert nem nagyon szeretem a háborús, történelmi könyveket, viszont ez kellemes csalódás volt a számomra. Egyáltalán nem száraz a szövege és tulajdonképpen nem is igazán a háború, hanem inkább az emberi kapcsolatok a fő vonala a könyveknek.

Az első rész:

Megismerünk két fiút, akik West Point-ban ismerkednek meg és lesznek jó barátok. Az egyik fiú északi Hazard famíliából származik. Dúsgazdag vasgyárosok, akik az iparosodás, az újítás és a modernizáció mellett vannak.
A másik fiú igazi déli. A Mainek ültetvényesek, akiknek még a földjeiken rabszolgák robotolnak.

Ilyen ellentétek ellenére a két fiú egy életre szóló barátságot köt. Vannak súrlódások, de csodálatos az az elfogadás, amit egymás felé tanúsítanak. Az első rész több, mint tíz évet ölel fel. Megismerjük a két család többi családtagjait, jókat rosszakat egyaránt. Viszont közeleg a testvérháború és felmerül a kérdés, vajon meddig tarthat ki egy barátság, ha az elveid és a másik elvei nem egyeznek. Kibírhatja-e vagy tönkremegy bele? A könyv szépen felépíti a háború előtti konfliktusokat. 


A második rész:

Ebben a kötetben már részletesebb leírást kapunk a polgárháború eseményeiről. Ez a kötet a háború négy évét öleli fel. Megtudjuk a háború részleteit olykor véres és szomorú ábrázolásban, amit a déli Mainek és az északi Hazardok szemszögéből látunk.

Az író elvisz bennünket az egyes színhelyekre, szárazföldi és tengeri csatákra, bemutatja a neves politikusokat. Rengeteg dolgot megtanulunk a polgárháborúról és a romantikus szál, ami viszi az egész történetet, csak még kellemesebbé teszi az olvasást. A két család nagy pórba tétel előtt áll. mind a két fél szeretné megőrizni a barátságot, miközben a háború borzalmai mindenkit átformálnak.

Nagyon érdekes volt olvasni, hogyan alakulnak át egyes emberek nézetei, miként viszonyulnak más nézőpontokhoz. Valakiből a legrosszabbat hozta ki, valakit üressé tett, míg másvalakit teljesen átformált a háború. Az iró fantasztikus ábrázolásának köszönhetően talán el tudjuk képzelni milyen is volt nem csak a polgárháború, hanem egyáltalán egy háborús időszakban élni. Milyen borzalmakat láttak és éltek át a katonák, mit érezhetnek a családtagok akik elvesztették szerettüket, mennyi nélkülözés és mennyi fájdalmat kell kiállni mindenkinek. Ez a könyv minden szempontból nagyon tanulságos olvasmány.



A harmadik rész:

A háború utáni időszakot írja le a könyv, ami több, mint tíz évet ölel fel. Az újjáépítésről, kínlódásról és sérelmekről szól. Nem úgy alakult a felszabadítás, ahogyan várták. Sokan nem fogadták el a feketéket, gyalázták s továbbra is kizárták őket ahonnan csak tudták és azokat is akik velük barátkoztak. Mintha semmi nem változott volna. Sajnos napjainkban is igaz, néhol még mai napig jelen van ez a fajta gyűlölet, nem csak Amerikában, hanem az egész Világon.  Nagyon tanulságos és aktuális volt ez a kötet is.

Szó esik benne a másik nehéz kérdésről is, az indiánok problémájáról. Érdekes volt bepillantani a kultúrájukba és az író nem hagyta figyelmen kívül, hogy ezek a népek is megérdemlik, hogy felfigyeljünk rájuk és ne intézzük el egy vállrándítással a dolgot. Borzasztó népirtások és kegyetlenségek történtek ott is akkoriban. John Jakes zseniálisan és hűen ábrázolja ezeknek a népeknek a történetét is.


Összességében a trilógia nagyon elnyerte a tetszésemet, bár bevallom tartottam tőle. Nem az én műfajom, de kellemesen csalódtam és rengeteget tanultam most is. Néhol részletes, de megköveteli a történet, így érezzük és fogadjuk be teljesen a könyv hangulatát.




2018. július 8., vasárnap

A.J. Finn- Nő az ablakban

Számomra nagy csalódás volt ez a könyv. Olyan sok szép kritikát írtak róla, hogy nem volt kérdés, olvassam-e. Már az eleje vontatottan indult, gondoltam majd belejön, de csak vártam és vártam és már a végére is értem. Kitalálható ki a gyilkos, tehát nem ért nagy meglepetés, nem is volt annyira izgalmas. Egy nő aki bent van a házában, nem mer kimenni és csak iszik egész nap, nem hisz neki senki, mert folyamatosan részeg... Kicsit déja vu érzésem is volt, olyan mintha  A lány a vonaton-t olvastam volna. A sztori Anna Fox szemszögéből bontakozik ki. Remeteként él nagy házában és egész nap filmeket néz s iszik, illetve a szomszédjai után leskelődik. Még a könyv elején nem tudjuk csak sejtjük mi történhetett a családjával és miért él így ahogy. Egyszer olyan dolgot lát a szemközti ház ablakában, ami teljesen megrémíti. A szeme láttára szúrták le a szomszéd nőt. De vajon valóban azt látta, amit vagy az alkohol és a gyógyszer együttesen valamiféle hallucinációt váltott ki nála? A könyv további része arról szól mit látott, valóban megtörtént vagy nem. Lehet velem van a baj, de én már az első oldalaknál gondoltam mi lehet, szóval most engem annyira ez nem nyűgözött le.